Proserpina kertje / The Garden of Proserpine
Itt, hol a világ csendes – itt, hol minden baj megmutatkozik
Halott szelek és ernyedt hullámok tobzódnak – álmok kétséges álmaiban
Nézem, ahogyan növekszik a zöld mező, a szántóvető nép számára
A vetés és aratás idejére, patakok alvó világában
Proserpina kertje szomorúságos
Szárnyakkal Proserpina kertjében
Megkoronázva Proserpina kertjében
Ott mennek, kik már hervadnak, az idosek viseltesebb szárnyakkal
Minden halott év, minden vészterhes dolog közelebb húzódik
Napok halott álmai elhagyatva, vak rügyek, melyeket levert a hó
Vad levelek, melyeket szelek vittek, lerombolt tavaszok vörös kóborlóiként
Fáradt vagyok a könnyektől és a nevetéstől, az emberektől kik nevetnek és sírnak
Amiatt, ami ezután jöhet, az emberekért, kik vetnek, hogy arathassanak
Megviseltek engem napok és órák, meddő virágok szertefújt rügyei
A hatalomról szövött vágyak és álmok, és minden, kivéve az alvást
Az élet túlzott szeretetétől, a remény és félelem felszabadításától
Rövid hálaadással köszönjük meg, bármilyenek legyenek az istenek
Hogy egy élet sem tart örökké, hogy halott emberek sohasem kelnek fel
Hogy még a legfáradtabb folyó is biztonságot keresve siklik a tengerhez
Nem vagyunk biztosak a bánatban, és az öröm sem volt soha biztos
A ma a holnapba rogyik – az idő nem billen meg senki csábítására
És a sápadttá, bosszússá nőtt szerelem félig sajnálkozó ajkakkal
Sóhajokkal és feledékeny szemekkel sír, hogy semmilyen szerelem nem marad meg
